And after all... You're my wonderwall

Fáradtan intek egyet a pálcámmal, és nyílik ki a dolgozószobám és egyben a lakrészem ajtaja. Hosszú nap volt ez, és még milyen hosszú lesz, ha neki akarok veselkedni a gyermekeim beadandóinak. Egyre többen emlékeznek rám az iskolából. Persze a gyerekek nagyon nem emlékezhetnek, hiszen ők akkor még hírbe sem kerültek, amikor én ide jártam. Nem most volt, az egyszer biztos. Egyszerre nosztalgia, amit érzek amikor az ódon falak között lépkedek és egyszerre késztet arra is a belsőm, hogy porig romboljam ezt a kócerájt. De előbb magam mellé kell állítanom néhány embert, hogy ne valljak kudarcot. Először a legnehezebb láncszemmel kell kezdenem, ő pedig Anette O'Connell... Az ő megpuhítása nem lesz könnyű, de majd rajta leszek az ügyön.
Elő is pakolom a mappámat, amiben a diákokról írt megfigyeléseim vannak. Átnézem őket, Anette-nél elég hosszú ideig elidőzök, végül satnyán megvonom a vállam, és úgy döntök, hogy ezt hagyom későbbre. Három kört írok a varázspálcámmal a levegőben, majd az asztalra mutatok, ahol egy csésze gőzölgő tea jelenik meg. Mondtam már hogy imádom a mágiát?
Belekortyolok a teába és eltűnődöm a dolgok alakulásán. Mikor lettem én tanárnak való? Egyáltalán mi járt a fejemben akkor, amikor én idejöttem tanárnak. És ami a legfontosabb, Wilfred hogy a fenébe vett engem fel? Kérdések sokasága, és annyira szar hogy a válasz mindenre csak egy dolog lehet: mert így alakultak a dolgok. Így hozta az élet.
Vajon itt ülnék akkor is, és gonosz terveket szövögetnék a világ meghódításáról akkor is, ha a húgom még élne? Nem hiszem. Minden miatta történt... Persze átvitt értelemben, hiszen az ő halála miatt fordultam egy jó nagyot, és lettem olyan, amilyen. Az én fájdalmamat nem értette meg a világ. A sötétségemtől rettegni fog a világ. Senki nem tudja, milyen hatalmas nagy erővel, és mekkora hatalommal rendelkezek... Vagyis, aki tudja... Nos az már halott. És rengeteg ilyen ember van. Biztos, hogy híre ment annak, hogy merre kalandoztam, mit csináltam. Azonban a teljes igazságot rajtam kívül... Nos maradjunk annyiban hogy senki nem tudja.
Lassan kortyolgatom a teámat, és közben nekilátok az elsősök SVK dolgozatainak. Fejcsóválva osztogatom a rosszabbnál rosszabb minősítéseket. A saját házam... Hát ennyire nem figyelnek az óráimon? Azt hiszem be kell keményítenem... Éppen egy E-t adok az egyik lány dolgozatára, amikor kopogást hallok az ajtómon.
- Tessék! - szólok ki, lerakom a pennát, és belekortyolok a teába, majd megtámasztom az államat a kezemen, és várom ki lép be az ajtón. Amikor meglátom hátradőlök a székemben, pöccintek a pálcámmal, és egy kényelmes karosszék foglal helyet velem szemben, és egy csésze tea. Becca az. Legalább is úgy tudom, hogy ő az... És talán jól emlékszem, hogy a teát szereti, és nem a kávét... Hm...
- Szia Becca. - elmosolyodok. - Foglalj helyet. Minek köszönhetem látogatásod? -
.