18 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot. Nem nagyon részletezném, hogy hol mert fogalmam sincs. Valószínűleg nem ott, ahol mondták nekem eddig. Mert születésemkor beadtak állami gondozásba és a Raynolds család vett védő szárnyai alá. Szóval náluk nevelkedtem, Bristolban, ami azt illeti nem is tudtam, hogy örökbe fogadott gyermek vagyok. Mert nem mondták el, soha. Tökéletes életem volt, így kamasz koromra anyámmal nem lettem túl jóban, főként apám halála után változott ez a dolog nagyot. Igen, az apám meghalt egy Sötét Testvériségből származó úriembertől. Hónapokig gyászoltunk, anyámnak megfordult a fejébe, hogy esetleg el kellene költöznünk, mert nem vagyunk biztonságban. Ezért úgy döntött, a nagyiékhoz megyünk, akik bizony New Yorkban élnek. Hát mit mondjak? Új ország. Új város, NAGY város. Először tetszett az ötlet, hogy ide költözünk, de amikor megláttam az új általános sulimat a hideg is kirázott. Az az egy biztatott, hogy hamarosan eljön az a bizonyos 12 éves kor, amikor végre mehetek a varázslósuliba. Igen, a szüleim is varázslók, utólag belegondolva tök nagy szerencsém volt ezzel kapcsolatban, hogy amikor örökbe fogadtak akkor nem egy mugli család jött értem. Biztos tudták...
Szóval a biztonságom érdekébe az anyám a Roxfortba íratott be. Örültem, hogy eljöhettem szeretett országomba. Ezek az évek voltak a legszebbek. Nem kellett találkoznom az anyámmal, azt csináltam amit szerettem volna. Persze bizonyos keretek között. Mindenből kiválóra vizsgáztam, hiszen imádom a mágiát. Végre volt lehetőségem kihasználni azt, amire születtem. Aztán 17 éves koromba befejeztem a sulit, majd úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom anyámnál a Wilian ügyében. Mert szerettem volna a következő éveimet a vízmágia rejtelmeibe belevetni. Nagy veszekedések után, végre beadta a derekát és én, 18 évesen, most beiratkoztam a Wilianbe, 5. évfolyamba, hogy Vízmágiát tanulhassak. Ez volt a legjobb döntés, amit anyám valaha is meghozott. Az első hetemen már mindenki furcsán nézett rám. Nem értettem először, hogy mi a probléma. Aztán amikor valaki Oliviának szólított, betelt a pohár. Aznap összebarátkoztam pár sráccal és ők elmondták, hogy van egy ugyan ilyen kinézetű csaj a suliba mint én. Nem hittem nekik. Pár nappal később az egyik terembe szembesültünk egymással. Ő a tükörképem. A hasonmásom. Először összedurrantunk, majd én egy találkozó kíséretében anyámmal kiderítettem, hogy örökbe fogadtak. Teljesen magamba estem. Miért nem mondták el? Akkor ez a lány... mindenképpen ki kell derítenem az igazságot.